Tartalom

2017. március 21., kedd

Párolt vöröskáposzta




Sült húsok mellé könnyű, finom köret.

Lehet készíteni hagymás alappal is, akkor karakteresebb ízű.
De almával készítve (sokan úgy szeretik!) már nem paleó, mert a gyümölcsök csak nyers állapotukban fogyasztva egészségesek! Hőkezelés alatt lecsökken a vitamintartalmuk és kiszabadul a bennük lévő cukor, ami gyorsan meglódítja a vércukor szintet.
Így igen kérdésessé válik a gyümölcs egészségre gyakorolt, pozitívnak hitt hatása.


Hozzávalók:

  • egy kis fej vöröskáposzta
  • 2 evőkanál méz (karamellnek)
  • Mangalica- vagy Kókuszzsír 
  • késhegynyi Stevia (v.1-2 kanál Eritrit)
  • só, őrölt bors, kömény
  • egy evőkanál ecet (vagy citromlé)
  • kevéske vörösbor (az alkohol elpárolódik belőle)


Elkészítés:

A káposztát vékonyan leszeleteltem  (besózni nem kell!)




A zsírban megkaramellizáltam a mézet
 














majd rátettem a káposztát, átpirítottam, megfűszereztem:

bors, kömény, só, Stevia, pici víz, hogy ne égjen le



Egy ideig fedő alatt pároltam
(gyakran megkevertem)





Később hozzáöntöttem az ecetet, a bort  

















majd fedő nélkül zsírjára sütöttem




6 megjegyzés:

  1. Kedves Anna! Tetszik ez a vöröskáposzta, köszönöm! Régen kísérleteztem vele, kemény maradt - amit máshol ettem, az meg zsíros-olajos volt nagyon. Megpróbálom.
    Évekkel ezelőtt a tökfélék aszalásáról cseréltünk üzenetet, ha jól emlékszem. Nemrég a Facebookon, Szójapácban Blog nevű oldal aug. 4-i bejegyzésében találtam erről egy rövid videót meg további oldalakra is eljutottam. Érdekes volt számomra, inkább csak néprajzi-történeti szempontból, ez afféle kedvtelés nálam. Minden jót kívánok Neked és a Tiéidnek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fedő alatt párold több ideig, meg puhítja a bor is. Mi nem eszünk rizst meg effélét, helyette meleg köretnek nagyon jó ez a káposzta...
      Megnézem, amit írtál... Én tavaly óta minden "tésztaféléhez" cukkini lisztet használok. Bevált! Se glutén, se szénhidrát, nyugodtan falhatjuk a töklekváros/tojástúrós/csokoládés sütiket, paleocsintákat! :)

      Törlés
    2. Köszönöm! Az ecetet nem mertem rátenni a párolás elején, mert régen úgy tudtuk, hogy az ecet megkeményíti a zöldségeket. A szénhidrátcsökkentés nálam is folyik, megnézem újra a rég olvasott receptjeidet.

      Törlés
    3. Igazad is van, mi is úgy csináltuk mindig, csak itt nem részleteztem eléggé...
      Köszönöm, javítom!

      Törlés
  2. A cukkini-palacsintákhoz és más találékonyságokhoz megint kedvet kaptam, köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Hagyaték:
    https://www.youtube.com/watch?v=mxA5jf9Dbwg

    VálaszTörlés