Először is tisztázzuk: NEM ÉN TALÁLTAM FEL!
Több előnyét is láttam: először is, hogy a gyümölcs teljesen élő étel marad, lassú felszívódású szénhidrátokkal, másodszor, hogy az édes főtt tésztákat jól ki lehet vele váltani, lehet palacsinta szerűen tölteni dióval, mákkal, kakaóval, esetleg másféle gyümölcsökkel, aztán alkalmas sütemény lapnak: zserbónak, bejglinek, gyerekeknek, rágcsálni cukorka helyett, (gumicukor)
uzsonna mellé egészséges édességnek...
és csak a fantázia szab határt, hogy még minek...
(ez a karácsonyi rágcsálni való úgy készült, hogy az elterített pürére még aszalás előtt, durvára darabolt mandulát szórtam. Száradás után szabtam formára)
Elkészítése:
Laponként:
1 banánt,
3 almát megtisztítunk
és pici sóval
összeturmixolunk.
összeturmixolunk.
A szilikon lap tapadásmentes oldalán egyenletesen elterítjük,
majd aszalógépben vagy légkeveréses sütőben, résnyire nyitott sütőajtó mellett, 40-45 fokon lassan megaszaljuk.
(Ez több óra is lehet, a püré nedvességtartalmának függvényében.)
Mivel az aszalógép lyukacsos tálcákkal van fölszerelve, ezért betétként szilikonos sütőpapírt vagy szilikon lapot kell beleszabnunk, ami megtartja a masszát száradásig.
A sütőpapíron hamarabb elkészül az aszalvány, mint a szilikonon. A papír, ha véletlenül ráragadna, kissé megnedvesítve könnyen lehúzható.
A kész lap jól tárolható mélyhűtőben, de sütőpapír között, dobozban, hűtőben is sokáig eláll. (Ha megnyirkosodna, újra át kell szárítani.)
Más gyümölcsökből is készítjük, igen finom eperrel, őszibarackkal, kivivel...
Felhasználáskor megpuhítható gőz fölött vagy meleg folyadékkal (pl. citromos víz), ollóval szabható, formázható. Mivel önmagában édes, a rászórt darált diót, mákot, mandulát stb. nem kell édesíteni. Természetesen a vastagabb töltelékekbe (palacsinta, bejgli) teszünk egy kis Xukrot és egyéb ízesítést...
készülhet belőle beigli is vagy egyéb sütemény-lapnak is felhasználható
2. Lepénykenyér (hamuban sült pogácsa):
(Pizzakenyér, Mandulakenyér, Mandelnbrot, Bodag)
mákos |
tepertős |
Az édes gyümölcslapok mintájára ajánlott magokból készíthetünk sós Kracker- szerű kenyérlapokat. Régen valami hasonló készítményt neveztek hamuban sült pogácsának. Sokáig tárolható, útra, uzsonnára vihető. Megkenhető szendvicsnek, tatárbifsztek alá pirítós helyett, készülhet belőle
melegszendvics, nagyon alkalmas pizza lapnak, vagy akárcsak magában ropogtatni valónak.
Hozzávalók:
fél csésze lenmagliszt + víz
2-3 csésze darált mandula (helyettesíthetjük egyiket darálatlan, pirított mákkal, mint fent)
2 evőkanál enyhén pirított szezámmag
1 csapott kiskanál köménymag (lehet őrölt)
só (ízlés szerint)
Elkészítés:
A lenmaglisztet felöntjük vízzel és egy-két óráig hagyjuk dagadni.
A lenmaglisztet felöntjük vízzel és egy-két óráig hagyjuk dagadni.
Közben ledaráljuk a tisztított mandulát és közepesen megpirítjuk a szezámmagot (és a mákot).
És a felhasználásnak megfelelő
méretre és formára feldaraboljuk
Aszalógépben szárítjuk, vagy vagy a sütőpapíron 180 fokos sütőben megsütjük
natúr |
/részletesebben: a kenyérpótló csz. alatt/
Fontosnak tartom felhívni a figyelmet
arra, hogy ez a mandelnbrot az egyetlen igazán jó kreáció, ami a
hagyományos kenyeret tudja helyettesíteni. Semmi jobbat eddig még nem
sikerült kitalálnunk. (Javítani azonban még sokat lehetne rajta.)
Ízben, egyszerűségében, ősi magyar vonatkozásaiban egyedülálló! Tulajdonképpen szerintem ez az igazi paleo kenyér, ami nem úgy csinál, mintha paleo lenne, hanem teljesen ősi vonásokat hordoz. Valójában forró kemence-kövön kellene szárítani, úgy lenne az igazi!A mesékből is jól ismert, hamuban sült pogácsa készült régen hasonlóan:
http://istvandr.kiszely.hu/
..."A "hamuban sült pogácsa" tulajdonképpen péppé morzsolt és megtört rozsszemekből készült sült bodag (pogácsa). ... Őseink forró köveken is sütöttek; a tűz fölé tett s átizzított kőlapra öntötték a tésztát; így kapták a lepénykenyeret. Csíkban és Háromszékben még ma is "kőre leppencs"-nek hívják a lepényt, a Bodrogközben pedig "kövönsűltnek" nevezik a palacsintát, jóllehet már rég palacsintasütőben sütik."... (Az ősmagyarok konyhája)
(megjegyzés: a palacsinta szó etimológiájáról is elgondolkodtam a fentieket olvasva...
A palakövön csinált/sütött tésztaféleség lenne???...)
3. Olajos magvak
A gabonamagvak jó helyettesítői, de rendszeresen, túl sokat nem egészséges belőlük fogyasztani.
Elsősorban magas kalóriaértékük miatt.
Másodsorban magas az Omega6 olaj aránya bennük. Ezért érdemes a belőlük készült ételekhez egy-két kanálnyi lenmagolajat adni.
(ezt az olajtalanított maglisztekkel már kiküszöbölik!)
Harmadjára, még a gabonaféléknél is magasabb a fitátsav tartalmuk, amik a bélrendszerben felszívódási zavarokat okoznak, lekötik az ásványi anyagokat, vitaminokat és így azok nem tudnak hasznosulni, csontritkulást, fogszuvasodást és egyéb hiánybetegségeket okozva.
Ezért a nyers magvakat 12-36 órán át előáztatjuk, hogy enzimgátló tartalmuk elbomoljon. Az áztató vizet nem szabad felhasználni, mindig jól öblítsük le a magokat.
Áztatási idők:
apró magvaknál (szezámmag, mák, lenmag) 1-2 óra,
közepes magvaknál (napraforgó, tökmag) 4-5 óra,
dióféléknél minimum 1 nap, de inkább 2 (mandula, dió, makadámia, házimogyoró )
Ha áztatás után nem használjuk fel azonnal, akkor jól ki kell szárítani és elcsomagolni.
Megdarálni is csak szárazon lehet.
/források:
Lénárt Gitta: Élő ételek könyve
www.westonaprice.org/food-
4. Citromhéj kandírozás
A citrusfélék külsőleg vegyszerrel kezelve érkeznek hazánkba. Éretlenül szedik és azért, hogy beérjen érésgyorsítót kap. Ezért a héjuk nem fogyasztható, nem reszelhető süteménybe, és nem ehetjük kandírozva. Csak az un. bio- citrusok alkalmasak ezekre, vagy az, amit a saját citromfánkról, narancsfánkról stb. szedünk. Érdemes ezek tartásával foglalkozni.
Kandírozott citromhéj kapható ugyan, de cukorral készül és mint ilyen nem ajánlott a paleóban.
Azonban házilag nyírfacukorral (xukorral, xukor0-al stb.) is megy a dolog.
Elkészítése:
A bio-citromot (narancsot),
felhasználásának megfelelően, vékonyan vagy vastagon lehámozzuk, majd a
kívánt méretűre felkockázzuk.
Egy edényben hideg vízzel felöntjük, és egy éjszakán keresztül hagyjuk ázni.
Másnap leszűrjük, leöblítjük és tiszta vízzel forrásig melegítjük, majd újra leszűrjük.
A lecsöpögtetett citromhéjat lemérjük, és hozzáadunk a citromhéj súlyával egyező mennyiségű Xukrot, annyi vizet hogy ellepje és felforraljuk.
Leszűrjük, félretesszük egy tányérra
hűlni, közben a megmaradt Xukros vizet addig forraljuk, míg a fele víz
elpárolog. Ekkor visszatesszük bele a már kihűlt citromhéjakat és együtt
újra fölforraljuk.
Ezt megismételjük még kétszer.
Végül ismét szűrés, a vízbe most
teszünk még egy kevés Xukrot, amivel újra felére pároljuk, majd megint
belerakjuk a citromhéjat és kis lángon addig forraljuk, amíg be nem
sűrűsödik annyira, hogy elkezd kristályosodni. Ekkor kiszedjük egy porXukorral megszórt tányérra, amit közben óvatosan rázogatunk, hogy a héjak ne ragadjanak össze.
Jól záródó üvegben sokáig tárolható. Paleós süteményekbe (pl. mazsola helyett) vagy karácsonyi édességként kitűnően használható.
Gyümölcspektin készítés
(zselatin helyettesítésére)
Ribizlihéjból készítjük, és a fotók miatt megvárnám vele a ribizliszezont.
Alma(héj)ból is lehet, de az almáim, úgy gondolom, vegyszerrel kezeltek,
így nem szívesen kísérleteznék vele...
Addig is jól működik erre a célra a készen kapható zselatin lap vagy agar-agar.
5. Sűrítés-habarás paleoósan
(rántás helyettesítésére)
Keményre főtt tojás sárgájával:
Keményre főtt tojás sárgájával:
villával összetörni |
kevés vízzel simára habarni |
szűrőn keresztül a főzelékhez keverni |
Már tovább főzni nem szükséges - később melegíthető, újra felforralható
a kiürült fehérjékbe
kaviár,májpástétom,sült szalonna,tepertő,velő, stb tölthető
előételként...
kaviár,májpástétom,sült szalonna,tepertő,velő, stb tölthető
előételként...
6. Gyros fűszerpác házilag
hozzávalók /1-1,5 kg húshoz!/:
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 db érett paradicsom (elhagyható)
- 1 tk só
- 1 tk oregánó
- 1 tk rozmaring
- 1 tk xukor
- 1 kk pirospaprika
- 1 kk bors
- 1 mk római kömény
- 1,5 dl olíva olaj
elkészítés:
1. Egy turmixgépbe beletöltünk minden hozzávalót, és alaposan kikeverjük.
2. A húst ezzel a keverékkel összekeverjük, és min. 1 óra hosszat (de inkább több órán át) állni hagyjuk.
hozzávalók:
7. Paleo-tarhonya /köretnek, levesbetétnek/
hozzávalók:
- 6 tojás (vagy 10 tojás fehérje)
- 9 lapos evőkanál mandulaliszt
- 1-2 dl (tisztított) víz
- 1 mk őrölt kömény
- só (ízlés szerint)
a sütéshez
- 2 nagy kanál zsír
elkészítés:
A hozzávalókat összekeverjük (megkóstoljuk, elég sós e!)
Egy mély serpenyőben megolvasztjuk a zsírt és egy jó kanálnyit a masszához keverünk.
negyedórányi pihentetés után a felforrósodott zsírba beleöntjük a keveréket,
és sütés közben folyamatos keveréssel morzsásra daraboljuk.
felhasználás:
gulyásleveshez csipetke helyett, vadas mellé zsemlyegombóc helyett, pörköltekhez köretnek, vagy az ételeinkben a nokedli és a rizs helyettesítésére is alkalmas. (stb.)
Fokhagymaleveshez, húsleveshez, karalábéleveshez levestészta helyett. Ebben az esetben őrölt kömény helyett egy pici borsot, apróra vágott petrezselyem zöldet tehetünk bele. Húslevesnél elkapart májjal kiegészítve májgombóccá alakítható.
Önálló ételnek is finom, ha darált főtt sonkát keverünk a masszába kisütés előtt. Reszelt, érett kemény sajttal (parmezán) fogyasztható...
8. Nugtató, lazító komlópárna
Komló
A kenderfélék
családjába tartozó komló (Humulus lupulus L.) egyike a nyugtató hatású
teadrogoknak. Gyógyászati célra a vadon termő komló tobozait és a
termesztett komló sörgyártásra alkalmatlan részeit használják. Drogként
zöldessárga állapotban a termős virágzatokat, a tobozokat gyűjtik.
A népi
gyógyászatban többféle betegség, panasz esetén használják Európa számos
országában, de jól ismert az észak-amerikai indiánok körében is.
Érdekes felhasználása, amikor álmatlanság esetén az ágybetétbe komlót tesznek, hogy elősegítsék a nyugodt pihenést és elalvást.
|
A komló
virágzat gyantaszerű keserűanyagokat (komlósavakat), illóolajat,
flavonoidokat, polifenolokat tartalmaz. A felsorolt anyagok közül jelen
ismereteink szerint a komlósavakból tárolás során felszabaduló illékony
vegyület, a metil-butenol felelős a nyugtató-altató hatásért. E
megállapítás jó összhangban van a tradicionális felhasználási móddal
(ágybetét, ágypárna). Értékes a komló baktériumölő és antioxidáns hatása
is.
Többnyire kombinált
készítményekben alkalmazzák (macskagyökérrel, citromfű-vel stb.).
Elalvászavarokban, ideges-feszült állapotokban, szorongások esetén,
általában öngyógyításban használják fel (tea, kapszula, álompárna stb.).
Komlóval való érintkezés esetén allergiás reakciók jelentkezhetnek.
Mivel nálunk a kertben annyi komló van, hogy sose bírom kiirtani, kipróbálom ezt a módszert. Két legyet egy csapásra!
Most kezd virágozni, gyűjtöm, szárítom, töltöm és fotózom nemsokára! .....
Anna, érdekelne a ribizlihéjból készült pektin.Én eddig almából készítettem, de nagyon kevés levet tudtam kicsöpögetni. a masszát kidobtam. leírnád ribizliből hogyan kell pektint készíteni?
VálaszTörlésHogyan kell a komlót szaporítani? én is szívesen termesztenék, ha nem olyan ördöngős.
Ribizlipektin:
VálaszTörlésA ribizlit lecsumázod, összetöröd. Ahány kiló, annyi tisztított vízzel összekevered. Egy géz- vagy vászonzsákba óvatosan beleöntöd, fölakasztod és a levét kicsorgatod (1 nap!), amit Steviával édesítve megihattok szörpnek.
A maradék mag+héjpogácsát, annyi tiszta vízben, hogy ellepje, fölteszed és nagyon csendesen főzöd egy ideig. (Kistányéron csinálj közben néha próbát, hogy szépen alvad-e.)
Ha kész átszűröd,pici üvegekben, száraz dunsztban kidunsztolod.
Kétszer is kifőzheted, a másodikat kevesebb vízzel, és hosszabban. A maradék masszát kidobhatod, vagy ha van csirkéd, az szívesen megeszi.
Ha nem akarsz nyers gyümölcslevet inni, leszűrni sem kell, csak rögtön rakd fel főni, majd csak akkor szűrd át, amikor már kifőtt belőle a zselatin. Kidunsztolod és így gyümölcskocsonya lesz belőle.
Én újabban nem szoktam készíteni, azért nincs fotóm, mert szerintem a kapható zselatin lap ugyanolyan jó. Ha zavar, hogy halból van, lehet kapni bioboltban agar-agar zselét is, az növényi származék.
A komlót tőosztással szaporíthatod, egyszerűen felszedsz pár gyökeres hajtást, elültetés után kicsit visszavágod, hogy bokrosodjon. Ki se fogod tudni irtani egy idő múlva! Futónövény, ezért olyan helyre ültesd, ahol fölkapaszkodhat valamire (kerítés, rács, oszlop stb).