2017. március 21., kedd

Párolt vöröskáposzta




Sült húsok mellé könnyű, finom köret.

Lehet készíteni hagymás alappal is, akkor karakteresebb ízű.
De almával készítve (sokan úgy szeretik!) már nem paleó, mert a gyümölcsök csak nyers állapotukban fogyasztva egészségesek! Hőkezelés alatt lecsökken a vitamintartalmuk és kiszabadul a bennük lévő cukor, ami gyorsan meglódítja a vércukor szintet.
Így igen kérdésessé válik a gyümölcs egészségre gyakorolt, pozitívnak hitt hatása.


Hozzávalók:

  • egy kis fej vöröskáposzta
  • 2 evőkanál méz (karamellnek)
  • Mangalica- vagy Kókuszzsír 
  • késhegynyi Stevia (v.1-2 kanál Eritrit)
  • só, őrölt bors, kömény
  • egy evőkanál ecet (vagy citromlé)
  • kevéske vörösbor (az alkohol elpárolódik belőle)


Elkészítés:

A káposztát vékonyan leszeleteltem  (besózni nem kell!)




A zsírban megkaramellizáltam a mézet
 














majd rátettem a káposztát, átpirítottam, megfűszereztem:

bors, kömény, só, Stevia, pici víz, hogy ne égjen le



Egy ideig fedő alatt pároltam
(gyakran megkevertem)





Később hozzáöntöttem az ecetet, a bort  

















majd fedő nélkül zsírjára sütöttem




2017. február 15., szerda

Mini csöröge fánk, paleoósan

Lassan elérkezik a fánk-szezon

Paleoós alapanyagokból is készülhet fánk az ünnepekre


Legegyszerűbb a csöröge, vagy a forgácsfánk,
de kis leleményességgel egyéb fánkokat is készíthetünk,
bár a tészták kelesztésére nincs lehetőségünk...


Hozzávalók (2 adag):

  • 8-10 dkg Makadámdió liszt
  • 3 tojás sárgája
  • 3 dkg lágy vaj
  • 1 rúd vanília kikapart belseje
  • 5 cl Jamaikai rum (60°)
  • 3 evőkanál Eritritol
  • 1 késhegynyi Stevia 
  • 1 kevés só
  • 1 mokkáskanál Szódabikarbóna
  • 1-2 kanálnyi citromlé (vagy vízben oldott Citromsav)

       a kisütéshez: Kókuszolaj     
       a megszóráshoz: porrá őrölt Eritritol
                                 (Kakaópor / vanília kivonat) 







Elkészítés:

A 3 tojássárgáját a vajjal, rummal, vaníliával, sóval, Steviával, Szódabikarbónával és 3 kanál Eritritollal habosra kevertem


Hozzáadtam annyi  Makadámdió lisztet, hogy fakanállal összegyúrva egy masszív tésztagombócot kapjak. 











Ezt jól becsomagoltam egy hűtőtasakba, és pihentetni a hűtőbe tettem. A liszt ezalatt a rumból felveszi a vizet és felpuhul.
(az alkohol meg majd sülés közben elpárolog!)


Két óra múlva elővettem, átgyúrtam, hozzádolgoztam a citromlevet, majd szilikonlapon, sütőfólia alatt,
kb. fél centi vastagságúra kinyújtottam
(Leragadás ellen  Mandulalisztet használtam szórásra)










Derelyemetszővel feldaraboltam
(vagy süteményszaggatóval formákat vághatunk ki belőle)

Bőséges, forró Kókuszolajban gyorsan átsütöttem.
Vigyázat, könnyen odakap, hisz alig kell sütni, máris kész!


Papírtörlőre kiszedtem, 
még melegen megszórtam (vaníliás) por Xukorral.















Megj: 
Sütőben, sütőlapon is megsüthető, közepes hőmérsékleten.
Omlós, keksz szerű teasütemény lesz belőle.
(Csokimázzal bevonható)


Eredeti dátum: 2016. nov. 17.